Ez a hét kicsit húzósra sikerült és nem nevezném sikerélményekben gazdagnak. Azt hiszem ilyenkor kell az előkotorni néhány jó emléket és különben sem panasz blogot szeretnék írni… 

Szóval pár hete akaratomon kívül sikerült egyszerre több, számomra fontos embert megbántanom. Ennek teljes súlya nyomta a vállamat és a hangulatomat egy nyaralástól messze került szürke kedd reggelen, amikor nekiálltam a tornyosodó felhívandó akták tulajdonosait végigtelefonálni. (Ha rossz kedvem van, szeretek sokat dolgozni, mert attól legalább hasznosnak érzem magam és attól sokkal jobb kedvem lesz estére J ) Szóval szeptember elejéről lévén szó, kezdtem a pótvizsgázó klienseimmel. Az első sikerélmény az, ha felveszi a hívott fél a telefont, a második pedig természetesen az általa szolgáltatott jó hír – jelen helyzetben a sikeres vizsga. Hívtam, az első ügyfelem: rendben, második: szintén rendben – itt kezdtem bizakodni, hogy jó szériám lesz – és valóban 5-ből 4 srác fel is vette a telefont és át is ment a vizsgákon! Wow, gondoltam, ha már így belelendültem elintézem az összes várhatóan kellemetlen hírekkel szolgáló, halogatott hívásomat. És csoda történt, mindenki talált új iskolát/munkát/lakhatást! Ennyi sikerből havonta egy is fenntartja az ember munkakedvét, nemhogy ilyen dömping… Olyan, mintha a klienseim megérezték volna, mikor van nekem szükségem Rájuk. Hát ezért J