Idén két újévi fogadalmam lesz: az egyik, hogy sűrűbben járok jógázni, a másik pedig, hogy gyakrabban írok blogot. Elvileg jó úton haladok, mert jógabérletem már van, továbbá megkezdődött a karácsonyi szabadságom, így januárban remélem, kipihenten vethetem bele magamat a munkába és ezzel párhuzamosan a blogírásba J

Sajnos a karácsony a családsegítőben egyenlő a krízis helyzetek megnövekedésével, így utolsó munkanapomra nekem is kijutott…

Délelőtt, azaz az utolsó pillanatban kaptam egy telefont az egyik fővárosi befogadó otthonból, hogy pár nappal ezelőtt felkereste őket egy hajléktalan anya, hogy gyermeke kollégista és az ünnepekre nincs ügyeletes kollégium, amely befogadná. Folyamatban van anyaotthoni elhelyezése, de egyelőre eredménytelenül és nem szeretné, hogy gyermeke szakellátásba (=családból történő kiemelés) kerüljön. Márpedig Magyarországon fedél nélkül egyetlen éjszakát sem tölthet el kiskorú. Azt most nem szeretném kommentálni, hogy a kollégium miért nem jelezte egyáltalán a problémát, illetve a befogadó otthon miért nem korábban tette meg.

Jelen helyzetben két lehetőségem maradt. Vagy sikerül délutánig anyaotthoni elhelyezést szereznem a családnak vagy meg kell írnom a kiemelési javaslatot karácsonyi ajándéknak.

Mivel az anya állítólag munkásszállón lakik, megkerestem az ellátó intézményt, hogy a saját rendszerükben van-e lehetőség a szülő és a gyermek együttes elhelyezésére. Természetesen vezetőt telefonvégre kapni nem olyan egyszerű, így a krízis kezelése egy darabig felesleges telefonálgatásokba torkollott. A probléma elhangzása után az ottani családgondozó hívott vissza és ő igyekezett megoldást találni teljes pánik hangulatban, hogy az anya nagyon ki fog borulni... A kollégium igazgatója is előkerült délutánra, akit kértem, hogy írásban tájékoztasson. Kicsit olybá tűnt, mintha senki sem fogta volna fel, hogy ha munkaidő végére nincs egy olyan papír a kezemben az anyát gondozó szakember tollából, hogy az anya képes és alkalmas gyermeke nevelésére és biztosított a szünet időtartamára együttes elhelyezésük, akkor ki kell emelnünk a kiskorút a családból. A nagy eszmélések után elkezdtek izzani a drótok, egész nap eredménytelenül. Azonban fél 4-kor végre kaptam egy örömhírrel szolgáló hívást, hogy egyéb megoldás hiányában az anyát gondozó munkásszálló kiürít egy saját fürdőszobás szobát a szünet idejére, ahová befogadja a családot, amennyiben én jóváhagyom. „Nagy duzzogva” jóváhagytam, írásban tájékoztattam a kollégiumot, hogy hova engedhetik ki a gyermeket az ünnepekre és nagyon örültem, hogy sikerült megoldanom egy karácsonyi krízis helyzetet J